2013. szeptember 6., péntek

Beharangozó: Európa Kupa - Pozsony- 2013.09.08.

A Gyomaendrődi Judo Klub versenyzője újabb rangos nemzetközi tornán vesz részt, ám ezúttal már a felnőttek között. A hétvégén Pozsonyban rendezik a soron következő Európa Kupát, ahol a tehetséges gyomaendrődi versenyző is szőnyegre állhat. A feladat nem egyszerű, hiszen Csinci most életében először áll a felnőtt nemzetközi mezőnyben tatamira.
Varga István edző: Csinci első nemzetközi felnőtt felmérője következik a hétvégén. Az eredményeségi elvárás nem is lehet ennek tükrében más, mint a tisztes helytállás. Mindemellett úgy gondolom, hogy amennyiben versenyzőm jó napot fog ki, s persze jó sorsolást, nem lehetetlen a pontszerzés. Nehézkes volt a versenyre való eljutás, hiszen sokáig kerestük az anyagi háttér megteremtőjét! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Sikér Kft. vezetőinek, hogy mellénk álltak és segítették a kiutazásunkat erre a rangos európai versenyre.

Nincsenek megjegyzések: