2014. május 19., hétfő

Orosházán bizonyítottak a tehetségek

Május 18-án Orosháza adott otthont az első almalommal megrendezett Oros-Honvéd Kupának, ahol a Gyomaendrődi Judo Klubot 9 versenyző képviselte, akik közül négyen is aranyérmet szereztek. Kiemelkedett a csapatból Tamási Ferenc, aki kemény mezőnyben menetelt az aranyéremig. Rideg Zalán szintén magabiztosan szerezte meg az aranyérmet, míg Sóczó Rebeka ezúttal ippon győzelmek után állhatott a dobogó tetejére.
A versenyzők közül hárman is a hétvége folyamán másodszor álltak szőnyegre (egy nappal korábban Domaszéken versenyeztek). A fáradság ugyan látszott a sportolókon, ám ennek ellenére mindhárman jól teljesítettek. Sóczó Rebeka és Rideg Zalán is magabiztosan gyűjtötte be az aranyérmet, Fehér Dávid egész a döntőig menetelt de sajnos ott a sok mérkőzés után már kijött a fáradtság.
A nap egyik legkellemesebb meglepetése Tamási Ferenc volt, aki népes és erős mezőnyben tudott értékes diadalt aratni.
Varga István edző: Ismét bizonyított utánpótlás csapatom. Azok a fiatalok, akikre a klub közvetlen jövőjét építhetjük ismét megvillantották tehetségüket. Teljesítményüket az sem tudta rontani, hogy hárman is "dupla napoztak" a hétvégén. Az elért eredmények és teljesítmény teljesen reális volt ezen a napon. A fiatalabbak nagy részének ebben a félévben már nem lesz több versenye, azonban ebből a csapatból még két lányra is komoly feladat vár. Sóczó Rebeka és Németh Regina két hét múlva az Országis Diakolimpián bizonyíthat, amire jó felkészülési lehetőség volt ez a verseny.

Nincsenek megjegyzések: