2015. április 20., hétfő

III. RITTEX Gyomaendrőd Kupa: Ismét hazai pálya, szép sikerekkel

A Gyomaendrődi Judo Klub április 4-én rendezte hagyományos tavaszi versenyét. A verseny megrendezéséhez ezúttal a Rittex cég ajánlotta fel a különdíjakat. A versenyen nagyon sok judóka vett részt 17 klub képviseletében. A gyomaendrődi fiatalok szépen helytálltak az erős mezőnyben. Kiemelkedett teljesítményével Bánrévi Hanna, aki élete első versenyén győzni tudott illetve Sóczó Rebeka aki két korosztályban is aranyérmes lett.

Varga István edző: Sok munka volt a verseny előkészítésével. Szerencsére klubunk tagjai és a szülők kiemelkedő munkájának köszönhetően végül zökkenő mentesen lebonyolított megmérettetéssé varázsoltuk a III. RITTEX Gyomaendrőd Kupát. Meglepően sok egyesület fogadta el a meghívást, ami nagyon nagy öröm, hiszen igazolja munkánk eredményességét. Versenyzőim teljesítménye a várakozásoknak megfelelő volt. Négy sportolóm is úgy indult a versenyen, hogy előtte való nap még a válogatott edzőtáborában voltunk. Szerencsére közülük ketten így is nyerni tudtak. Sóczó Rebekán és Nagy Zoltánon is látszott az előző napok fáradtsága, de szerencsére rutinjuk elég volt ahhoz hogy megnyerjék súlycsoportjukat. Fehér Attila és Németh Regina is igyekezett kihozni a maximumot, de ezúttal ez az ezüstéremhez volt elég. A legkisebbek is igyekeztek átugrani az eredményesebb versenyzőink által elég magasra rakott lécet. A legjobban Bánrévi Hannának sikerült, hiszen első versenyesként is győzni tudott. A többi apróság is egymás után szállította az érmet, ami igazolja, hogy utánpótlásunkból lehet építeni a jövőt. 

Eredmények:

Diák "D":
+45 kg - Nagy Gergő 3. hely
Rideg Zóra 3. hely
25 kg - Dávid András 2. hely
25 kg - Jónás Zalán 2. hely
25 kg - Bánrévi Hanna 1. hely
25 kg - Nagy Boglárka 2. hely
35 kg - Tamási Ferenc

Diák "B":
+49 kg - Beinschrót Balázs 1. hely

Diák "C":
36 kg - Fehér Dávid 2. hely
55 kg - Rideg Zalán 1. hely

Diák "A":
50 kg - Sóczó Rebeka 1. hely
+56 kg - Tamási Nikolett 3. hely
+66 kg - Rideg Zoltán 2. hely

Serdülő:
60 kg - Fehér Attila 2. hely
81 kg - Nagy Zoltán 1. hely
40 kg - Németh Regina 2. hely
48 kg - Sóczó Rebeka 1. hely

Nincsenek megjegyzések: