2015. november 19., csütörtök

Fehér Dávid bronzérmes az Országos Bajnokságon

Budapesten a Körcsarnok adott otthont a Diák "C" Országos Bajnokságnak november 14-én. A Gyomaendrődi Judo Klubot Fehér Dávid képviselte és a Magyar Kupa bronzérem után ezúttal egy súlycsoporttal fentebb a magyar bajnokságon is harmadik lett. A jó teljesítményt a verseny végén még egy bajnoki éremmel fejelte meg, hiszen a régiók közötti csapatversenyen második lett a Közép-magyarországi Régió csapatával.

A korábbi 39 kg-os versenyző, ezúttal a 42 kg-os súlycsoportban indult. A legjobb négy közé jutásért két mérkőzést is ipponnal nyert. A döntőért vívott küzdelemben azonban egy korán jött hiba miatt a bronzmérkőzésre kényszerült. A harmadik hely már nem volt kérdés, hiszen ezt a mérkőzést is idő előtt fejezte be.
Az egyéni küzdelmek után következett a régiók közötti csapatverseny. Dávid a Közép-magyarországi régió csapatában szerepelve három győzelemmel segítette az esélytelennek tartott csapatot az ezüstéremhez.
Varga István edző: Dávid élete első magyar bajnokságán szerepelt. Szerencsére nem látszott rajta a megilletődötség. Egy apró hiba ugyan elvette az aranyérem lehetőségét, de mentalitásának köszönhetően a bronzmérkőzésre össze tudta kapni magát! A klub egyik nagy reménysége, hiszen ebben az évben is számtalan érmet tudott szerezni annak ellenére, hogy hónapokon keresztül sérült volt. A következő évnek úgy vágunk neki, hogy az idei teljesítményt is felülmúljuk!

Nincsenek megjegyzések: