2013. december 13., péntek

Évértékelő: 2013

Sikeres év, kiemelkedő eredmények
A Gyomaendrődi Judo Klub 2013. éve is sikeresen alakult. A klub több színtéren is bizonyítota létjogosultságát, hiszen a sikeres versenyzőnevelés mellett, sportrendezvényeket szervezett mi több kiemelkedő bemutatókat tartott. A legsikeresebb versenyzők közé idén is sikerült újabb sportolót felemelni, ami jelzi, hogy a folyamatos munka gyümölcse egyre inkább kezd beérni.
Az értékelést talán legcélszerűbb a taglétszámmal kezdeni. A gyomaendrődi judó sport kiemelkedő létszámú, hiszen kis városunkban 40-50 fő gyakorolja folyamatosan ezt a sportágat. Köztük többen szabadidős sportolóként igyekeznek elsajátítani a technikákat, de javarészt a versenysport felé orientálódnak tagjaink. A 2013. évben három tanfolyamot is indított a klub. Egyrészt megcélozva a fiatal általános iskolásokat, másrész a későbbi utánpótlás reményében a két óvodás csoportot kell megemlíteni. Az idén kezdőként szőnyegre lépők közül több gyereket már a versenyek hangulatával is sikerült megismertetni.

A ceglédi Mikulás Kupán sikeres utánpótlás csapat
A versenyzők idén szintén nagy sikereket könyvelhettek el. A Magyar judo Szövetség hivatalos versenyrendszerében megrendezett Magyar Kupán és Országos Bajnokságon számos érmet szereztek sportolóink, míg a diáksport kategóriában a városban, sőt a megyében is kiemelkedtek! Idén is volt Magyar Kupa győztes, országos Diákolimpiai bajnok, és Országos Bajnok a Gyomaendrődi Judo Klubban. A kisebb versenyeken a fiatalok, mindíg a legjobbak között végeztek a mezőnyben.
Sóczó Rebeka: Országos bajnok, Magyar Kupa győztes és Országos Diákolimpiai bajnok
Rendezvényeinkkel nagy sikereket értünk el. A z egyesület a 2013. évben két versenyt is rendezett, amiken több mint kétszáz versenyző vett részt (Regionális Diákolimpia tavasszal, II. Gyomaendrőd Kupa ősszel). A két kerseny mellett már 8. alkalommal került megrendezésre a Gyomaendrődi Judo Gála, ami minden eddigi sikert felűlmúlt a színvonalas mérkőzéseknek és a kiváló bemutatóknak köszönhetően.
A 8. Gyomaendrődi Judo Gáán átadott díjak

Igazi hírnevet szerzett a Gyomaendrődi Judo Klub újfajta bemutatója. A hazai bemutatkozásokon kívül lehetőséget kapott a csapat a túrkevei gáán való szereplésre, majd az IBSA Európa Bajnokság megnyitóján is a szereplésre.
A Gyomaendrődi Judo Klub sportolóinak bemutatója a judo gálán

Összességében tehát az év eseményeit mindenképpen pozitívan lehet értékelni.

Varga István edző: Sikeres évet zártunk, aminek eredményeként remélhetőleg előkelő helyen végzünk az MJSZ rangsorában. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy lehetőségeink korlátoltak. Az előrelépéshez egy ilyen kicsi egyesületnek hatalmas segítség kellene. Ezúton szeretném megköszönni a szülők önfeláldozó munkáját és támogatóink segítségét. A rengeteg eredmény mellett érdemes megjegyezni, hogy az egyesület folyamatosan küzd az edzőterem kérdésével, ami sajnos negatívan befolyásolja a munkánkat. A város vezetése igyekszik megadni a lehetőséget, de hosszútávú megoldást kell találnunk záros határidőn belül ebben a témában, különben a nálunk sportoló fiatalok ugyanúgy el fogják hagyni a várost és a klubot, mint elődeik. A közelebbi cékitűzések között szerepel egy olyan sport "centrum" létrehozása, ahol nem csak a judósok, hanem a szabadidős sportolók is heyet kapnának. A jelenleg is rendelkezésünkre álló épület a Jókai utcai volt iskola, ami tökéletes megoldása lenne ezen elképzeléseinknek sajnos bizonytalan alapokon áll. A klub terveihez tökéletesen illeszkedne, ám a hosszú távú elképzelések nem egyeznek az épület egyéb  hasznosítási lehetőségeivel. Tervek és elképzelések vannak, de sajnos mindig hiányzik egy két apróbb-nagyobb dolog a megvalósításhoz. Azt gondolom ezek a gyerekek megérdemelnék, hogy métó helyre kerüljenek a városban, hiszen a mi sportolóinkkal nem találkozhat senki az utcán csavarogva, bedrogozva vagy az éjszakai életbe merülve. Céltudatos és lelkiismeretes versenyzőket neveltünk és nevelünk fel, akik megérdemlik, hogy megkapják a megfelelő segítséget!

Nincsenek megjegyzések: